Elfogaod a sütiket? Elfogadom
Products Menu

A társasjátékok története

A társasjáték, mint ahogy neve is magán hordozza, kisebb-nagyobb társaságok számára nyújt remek szórakozást. Fajtáinak, típusainak se szeri, se száma, története pedig tartogat igazán érdekes fejezeteket is.  

 

Történelmi feljegyzésekből tudjuk, hogy társasjátékok már az i. e. 3000 körül virágzó Jiroft kultúrában is léteztek. Az első, régészek által feltárt és az utókor számára megmaradt társasjáték-lelet ellenben Egyiptomból származik. A Senet nevű játékot ábrázoló freskót egy egyiptomi elöljáró, Merknera sírboltjában találták meg, amely i. e. 3100 körül készülhetett.

 

 

Szintén az ókornak köszönhetünk olyan, ma is hatalmas népszerűségnek örvendő társasjátékokat, mint az Indiából származó sakk, a kínai eredetű Go, vagy a szomáliai Shax, amely tulajdonképpen a malom elődjének tekinthető.

 

Napjainkban számos ősi társasjáték létezik még akár az eredetihez közeli, akár az idők során módosult változatban. Így szerte a világon játszanak sakkot, szolitert, backgammont, a maják által feltalált Maya Kalahát, a már említett Go-t, vagy a szintén kínai Mahjongot. Ezek közül számos a jatekanno.hu kínálatában is megtalálható.

 

A társasjátékok modern kori történetének kezdete a 17-18. századra nyúlik vissza, amikor is a koloniális Amerikában ugyan a földművelő életmód az emberek idejének nagy részét lefoglalta, mégis maradt idejük játékra, például a dámára, vagy a bowlingra, amely az akkori telepesek fő szórakozásainak számítottak.

 

A 19. század gyors urbanizálódása, a bevételek megnövekedése mind több időt engedett az egyre inkább megjelenő amerikai középosztály számára a szórakozásra. A háztartások nem csak a gazdasági termelés és fejlődés alapjai lettek, hanem az édesanyák gondos felügyelete mellett a gyermekek szellemi fejlődésének, tanulásának központjává is. A társasjátékok ekkor váltak igazán a gyermekek mindennapjainak részévé, készségeik fejlesztése mellett morális fejlődésük eszközeként is tekintettek rájuk.

 

A kor szelleméhez híven az első, széles körben népszerűségre szert tevő társasjátékok vallási tartalmúak voltak. A 19. század közepén jelentek meg a kereskedelmi céllal készülő társasok, melyeket általában monokróm nyomással készítettek, és alulfizetett, fiatal hölgyek festették őket kézzel.

 

A nyomtatás, illetve a papírgyártás fejlődése relatíve olcsóvá tette a társasjátékok készítését, ám az igazán nagy lépést a termelésben a kromolitográfia megjelenése jelentette. Az eljárást Godefroi Engelmann találta föl 1837-ben, lényege pedig, hogy kő-, cink- vagy alumíniumlapra vitték fel általában zsíros tussal vagy krétával a színeket, úgy, hogy minden színhez külön lemezt használnak, az egyes színeket pedig egymásra nyomtatják.

 

Az amerikai protestánsok szerint az erkölcsös élet vezethetett csak sikerhez, ám ez a felfogás az 1860-as évek környékén a materializmus és a kapitalizmus egyre komolyabb térnyerésével szépen-lassan a feledés homályába merült. Az 1860-ban megjelent Az élet játéka nevű társasjáték már a vallási aktivitások helyett már azért díjazta a játékosokat, ha minél több iskolát végeztek el, megházasodtak és gazdaggá váltak. A játék fantasztikus sikert aratott, már az első évében 40 ezer darabot adtak el belőle.

 

Ezt követően sorra jelentek meg azok a típusú játékok, melyek lényege a meggazdagodás, a társadalmi ranglétrán való minél feljebb jutás volt. A folyamat 1935-ben tetőzött, amikor megjelent a napjainkban is töretlen népszerűségnek örvendő Monopoly, amely minden idők legnagyobb példányszámban értékesített társasjátéka az Egyesült Államokban.

 

A társasok népszerűsége a 20. században sem csökkent, egyre-másra jelentek meg a később ikonikussá váló darabok, mint a Rizikó vagy a Scrabble. A közel három évszázados történelme során a társasjátékoknak számos válfaja alakult ki a stratégiaitól a kártyajátékokon keresztül egészen a szerencsejátékokig.

 

A társasok népszerűségét az internet minél nagyobb térnyerése sem vetette vissza, sőt, a 2000-es évektől kezdve a társasjátékozás újra reneszánszát éli, olyannyira, hogy számos tanulmány új Aranykorról beszél esetükben.

 

A társasjátékok fontosságát mi sem jelzi jobban, hogy egy külön tudományágat is elneveztek róluk, amely a ludológia nevet kapta. Rengeteg tanulmány is születik a témában. Egy ilyen például a legendás Kígyók és létrák játék elemzése kapcsán bizonyítja, hogy segít fejleszteni a gyermekek számolási készségét.

 

A tudósok kimutatták, hogy azoknak a gyerekeknek, akik ezzel a játékkal folyamatosan játszanak, gyorsabban tanulnak meg számolni, gyorsabban jegyzik meg a számokat, ugyanakkor fejlődnek finom motorikus képességeik is, miközben megragadják az apró bábukat és lépnek velük. Ha felkeltettük érdeklődésed, látogass el honlapunkra, ahol a Kígyók és létrák mellett számos közkedvelt, különleges vagy éppen ritkaságnak számító társasjátékot is megtalálsz.  

 

Forrás és fotók: wikipédia