A Valentin-nap vagy Bálint-nap története

A Valentin-napot manapság a szerelmesek ünnepeként tartjuk számon, ám azt talán kevesen tudják, hogy évszázadokkal ezelőtt teljesen mást jelentéstartalommal bírt.

A Valentin-nap, vagy ahogyan hagyományosan hazánkban nevezték az amerikai módi elterjedése előtt, a Bálint-nap eredetileg egy vallási ünnep, ezen a napon ugyanis Szent Bálintra emlékezünk. A II. Claudius római császár idején élt püspök a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziások védőszentje.

Az ókorból eredő ünnepnap eredetileg pogány gyökerekkel bír. A rómaiak e napon Lupercus és Faunus isteneknek áldoztak, valamint Róma két alapítóját, Romulust és Remust ünnepelték. A keresztény szokás eredete később Szent Bálinthoz kötötte február 14-ét.

A legenda alapját egy csodatétel képezi. A történet szerint a keresztény hite miatt börtönbe zárt Szent Bálint hitének erejével és imáival visszaadta börtönőre vak lányának látását, mielőtt február 14-én kivégezték volna.

A püspök búcsúüzenetet is hagyott a lánynak, melyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez képezi a Bálint-napi üzenetküldés hagyományát is. A legenda szerint a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek. A vallásos, az egyházi liturgiában gyökerező eredete ennek az ünnepnek Jézusnak, mint égi vőlegénynek a megérkezése az égi esküvőre.

A római-katolikus naptárnak az 1970-es évi reformjakor e szent és emléknapja az előírt egyházi liturgiából eltűnt, hogy helyet adjon a történelmileg bizonyítható szaloniki születésű szent testvérpár, Konstantin-Cirill († Róma, 869. február 14.) és Szent Metód liturgikus ünnepének. Azóta az ünnepnapnak csak a modern értelmezése él a köztudatban, melynek alapján a szerelmesek ünnepévé vált.

A Valentin-nap modern változatát a II. Világháború alatt az amerikai katonák terjesztették el Európában. Németországban, Nürnbergben tartották meg az első Valentin-napi bált 1950-ben. A világ számos tájain eltérő módokon ünneplik a szerelmesek napját.

A japán szokás eltér a nyugatitól. Február 14-én a hölgyek csokoládéval ajándékozzák meg imádottjukat, de akár férfi munkatársaikat, ismerőseiket is. Egy hónappal később (White Day) viszonzásként aprósüteményt kapnak ők ajándékba. Dél-Koreában más hónapok 14. napja tekinthető ugyanezzel a jelentéssel bírónak. A Valentin nap és a White Day mellett a félszigeten van egy Black Day is: aki február 14-én és március 14-én sem kapott ajándékot, az április 14-én „gyászolja” ezt, és jajagmyeont, egy fekete szósszal készített tésztát eszik.

 Finnországban a Valentin napot a „barátság” napjaként ünneplik, melyen képeslapot küldenek vagy kisebb ajándékot adnak át egymásnak azok, akik a másikat szimpatikusnak találják. Ez a szimpátia azonban nem erotikus jellegű.

Napjainkra széles körben, köztük hazánkban is elterjedt egy eredetileg Valentin-naphoz köthető szokás, mely Olaszországból ered. Ezen a napon Itáliában a szerelmesek folyóknál vagy hidakon találkoznak, ahol a kihelyezett kerékpártároló alkalmatosságokra, kerítésekre egy lakatot tesznek, melyre nevük kezdőbetűit írják. Ezután egy-egy kulcsot dobnak a vízbe, majd kívánnak valamit, ezt azonban nem árulhatják el egymásnak. A szokás szinte egész Európában elterjedt, így hazánkban is több helyen találkozhatunk lakatokkal teleaggatott kerítésekkel.